Régóta csak létezem ebben a csúf életben, szépen lassan elvérzem, szenvedek lélekben. Elhalkult a zene, nem voltak dallamok, nem szólt hozzám senki, nem szóltak mondatok. S akkor volt értelme a szónak, mikor végeszakadt minden egyes jónak. Felémlép egy lány az éjszaka sötétjében, süvít a szél, fájdalom szemében. Egy lány volt ki szerette a szápet, egy lány kit elkerült az élet. Egy lány ki nem szólt csak hallgatott, nem nézett rám, de tekintete belémmarkolt. Ki lehet ő ki gyönyörűen szép? felémlép mégegyet, s kinyújtja kezét. Átölel és megcsókol ki tudja hogy miért, megfordul s elrohan, köd rejti el léptét. Csókja ráégett ajkamra, s az ajkam vérzett, s e pillanattól fogva én is láttam a szépet. Minden éjjel eljön, csókjával megéget, megkóstolja vérem, s belémszáll az élet. Hallom már a zenét, hallom a szavakat, hallom hogy hív: Csak téged akarlak.
|