Mikor egyedül vagy, és senki nem keres,
van benned 1 kérdés, melyet mindíg felteszed.
Ki szeret hát engem, kit én is szeretek,
ki keres meg engem, ha a világ eltemet.
Sötét szobádban csak a magány van veled,
csak a zene szól hozzád, elhagytak az emberek.
Szól 1 lágy dallam, lassú, keserves,
a lelkedig hatol, mely szívednek kellemes.
Ez a dallam most a világ, és a lágy ének,
magányos a dal, magányos a lélek.
Vársz most valakit, kit igazán szeretsz,
hogy rádnyissa az ajtót, hogy végre boldog lehess.
De nem lép be senki, hiába várod,
de tudod egyszer úgyis eljön, s teljesül az álmod. |